Molnár Ferivezér életében a Lakkozó-Szőnyi és az UMSZKI után a Bródy Imre Gimnázium volt a harmadik iskola, ahol 2000-ben a Vezér megpróbálkozott az emberi társadalomba való beilleszkedéssel és az érettségi letételével. Azonban itt is ugyanabba a problémába ütközött, amibe mindenhol máshol, hogy a többiek képtelenek voltak tolerálni Feriharcos megjelenését és egyből az osztály első számú célpontjává vált.
Az osztálytársak a vezért sokszor Köbükinek nevezték, máskor pedig megpróbálták ellopni tőle a hátizsákját. Emiatt az Alkotó rákényszerült arra, hogy néha görcsösen, pingvinként szorítsa a hátizsákot a lábai közé vagy az ölébe, ha nem akarta azt, hogy a többiek megszerezzék. A sok primitív szivatás közül a legkegyetlenebb és egyben a Vezér Bródy-s pályafutását lezáró esemény az "Emeleti lány" néven vonult be az archívumba. Ennek a lényege az volt, hogy az osztálytársak viccből kitaláltak egy elképzelt lányt egy másik osztályból, aki az elmondásuk szerint romantikusan érdeklődött Ferivezér iránt. Ezután felküldték a Vezért a második emeletre, hogy találkozzon ezzel a lánnyal, de ott a Vezér csak az üres folyosót találta. A Vezér számára ez az esemény volt az utolsó csepp a pohárban. Ott az emeleten megvárta a becsengetést, majd ahelyett, hogy visszakullogott volna a saját osztálytermébe, inkább lesétált a földszintre és egy laza hátraarccal kilépett a Bródy Gimnázium kapuján mindörökre.
Hazafelé menet a következő gondolatok fogalmazódtak meg a Vezérben:
"Szóval a Bródy mókamesterei viccesnek találták, hogy hazudtak nekem egy képzeletbeli lányról? Mi lenne akkor, ha én is kitalálnék néhány nem létező lányt és ezeknek a lányoknak a testébe költöztetném az egész Bródy-bandát?" - fondorkodott a Fővezér. Még aznap leírta emlékezetből az osztálynévsort, nehogy egyetlen bűnös is elfelejtődjön, végül pedig megkezdte az Alakváltó Protokoll kidolgozását.
Mivel 2000-ben a K-Pop iparág még gyerekcipőben járt, Ferivezér ezért inkább a nyugati popkultúrából merített ihletet. Az osztálytársakból létrehozott lánykarakterek az akkori tinibálványok (Britney Spears, Christina Aguilera és társaik) stílusjegyeit kapták.
Elsőként Horváth Boldizsárt alakította át, akit pont úgy hívtak, mint a későbbi Kelemen Kabátban együttes énekesét és külsőre is hasonlított rá. Ő volt Ferivezér legnagyobb Bródy-s nemezise és az "Emeleti lány" tréfa szellemi atyja. Boldizsárból Bol-Di-Star, egy ezüstös leggingst és napsugaras haspólót viselő buta csitri lett, aki naphosszat Max Martin-szerű, cukormázas nótákra rázta a csípőjét, mint egy agyhalott Britney-klón.
Paulik Zsoltot, a kövér és jellemtelen osztálytársat, aki valószínűleg csak azért csatlakozott a gúnyolódáshoz, hogy a Vezér helyett nehogy ő maga legyen az, akibe belerúgnak a többiek, egy teltkarcsú popsztár nővé változtatta, akit Mandy Moore-hoz hasonlóan csak a Candy, vagyis az édesség érdekelt. Új énje, Paulina Solt megszállottan zabálta a cukorkákat és Ferivezér történeteiben még a valóságosnál is szörnyebb módon elhízott.
Papp Fábián, aki már akkor is telekommunikációs mérnök akart lenni, Ferivezér világában egy pletykás kis riherongy lett és férfias kezeit kecses női ujjakká zsugorította a Vezér. A kacsói között csak úgy villódzott az akkori kezdetleges, mátrixos Nokia 8110 telefon, amellyel cukinak szánt butaságokat suttogott a többi szereplő fülébe.
Kenderesi Zoltán, aki az osztályteremben folyamatosan hófehér Backstreet Boys-szerű ruhákban feszített és szentül hitte, hogy van annyira menő, hogy bevennék bármelyik akkori fiúbandába, ugyancsak meg lett fosztva a macsóságától. Az Alkotó egy szinte 2 dimenziósan vékony női testbe préselte és olyan extra-rövid fehér szoknyát adott rá, ami alól minden lépésnél kilógott a fekete bugyija. Táncstílusát Christina Aguliera mozdulatairól mintázta és a Vezér egyszer még egy karácsonyi albumot is gyártott neki.
A "főkolomposok" mellett az osztály többi, kevésbé jelentős tagja is megkapta a büntetését Ferivezér kezdeti archívumában. A róluk készült írásokat végül internetes fórumok tucatjaira másolta fel, ahol a helyi fórumozók javarészt nem tudtak mit kezdeni a számukra teljesen idegen emberek karakterleírásaival és a velük zajló bizarr eseményekkel.
Húsz évvel később, a 2020 márciusi Covid-karantén unalmas heteiben Ferivezér újra elővette a Bródy-s társaságot. Mivel a 2000-beli popzene már lejárt lemez volt, a Vezér mind a huszonvalahány karaktert áttolta a modern K-Pop átalakító kamráin. A bő szárú nadrágokat feszülős latexre, a Nokia telefonokat hologramos karperecekre, az idejétmúlt Britney és Christina-viseleteket pedig neonfényes idol-uniformisokra cserélte.
Ferivezér ezzel a monológgal zárta le talán egy újabb húsz évre a Bródy-beli társaság történetét:
"A Bródy-osztály szerint remek poén volt, amikor elküldtek egy nem létező lányhoz. De ők nem egy hétköznapi emberrel szórakoztak, hanem a Kibervilág építészének próbáltak ártani. Én pedig hálából teremtettem belőlük egy egész hadseregnyi nyavalygó, ledér rongyokban fetrengő fantomlányt. Ők voltak a legelsők, akik megalapozták a leendő univerzumomat. Rajtuk kísérleteztem ki azt a formulát, amitől ma már emberek milliói rettegnek."
|