Az ébresztőóra negyed nyolckor már csak úgy ímmel-ámmal csipogott, félve, hogy újabb hatalmas ütést kap a tetejére, de ekkor már Jenő – körülményesen ugyan, de - feltápászkodott és kíméletesen nyomta meg a gombját. Miután szemei dörzsölése közben lassan rájött, hogy ő valójában Jámbor Jenő, és nem az a középkori hős szerelmes lovag, aki éppen jó néhány irigy tekintettől övezve, megnyerte a várudvaron rendezett lovagi tornát, és ezzel együtt a szeretett hölgy kegyeit, lázasan kezdte el keresni a szemüvegét.

Mikor már lepedője minden négyzetcentiméterét átvizsgálta, és az ágy alatt is körbejárt kutató keze, eszébe jutott, hogy a szemüveg éppen ott található, ahova minden este rakni szokta. Gyorsan felrakta, majd rápillantott hőn szeretett vekkerére, és ijedten állapította meg: „Ajjaj, már megint elaludtam!”

Még este elhatározta, hogy reggel felkel korán, és elolvassa az egész Filippibeliekhez írt levelet, és egy rövid magyarázatot is hozzá. „Hát, a magyarázatról már le kell mondanom” – sóhajt fel szomorúan, és odatett főni egy nagy adag kávét, majd öltözködni kezdett.

Már a zakóját is begombolta, amikor azzal a sajnálatos ténnyel szembesül, hogy a kikészített fekete zoknijának nincs meg a párja. Zokni-keresés. Közben lefőtt a nagy adag kávé – ki kellene tölteni csészébe, hogy gyorsabban hűljön. Ekkor azonban megszólalt a csengő. „Ki lehet az?” Jenő fél lábon ugrálva, hogy a hideg csempétől fel ne fázzon a még csupasz ballába, ajtót nyit. „Szia Jenő!” – kiált rá szokás szerint barátja, aki kb. fél méterrel magasabb nála, és sok-sok decibellel hangosabb is. Jenő szegény visszahátrál ijedtében teljesen a konyháig – ezen a reggelen az első emberi szó, és mindjárt egy ekkora kiáltás. De ezt Barát Benő minden reggel eljátssza vele.

-         Csak gondoltam, beköszönök, mielőtt munkába megyek. De, Jenő! Háát… hahahaha…

„Hát ez meg most mit nevet?” – gondolja Jenő magában. Majd megkérdi:

-         Mi az?

-         Semmi, csak….hahahaha….- hahotázik Barát Benő ahelyett, hogy kibökné, mi furcsát lát.

Jenő ránéz karórájára: 7:30. Na, most már csak néhány részt olvas a Filippi levélből… Zavarában köszönés nélkül bezárja az ajtót a még mindig jót mulató barátja előtt és gyorsan a konyha felé veszi az irányt. Ekkor elhalad a tükör előtt – na igen, véletlenül azt a nyakkendőt vette fel, amit tegnap vásárolt a 3 éves unokaöccsének. És ez annyira vicces?! Gyorsan leveszi a sárga kacsás nyakkendőt és kicseréli, de az idő repül, és még mindig nincs meg a másik párja a zokninak… na meg enni is kellene valamit, és… Jenő szája tátva marad: az ablakon most pillantott ki először: kint zuhog az eső („Tudtam, hogy kellett volna venni, egy új esernyőt!”) – Jenő elhatározza: egyetlen részt fog elolvasni.

7 óra 48 perc: Készen van minden – pirítóst reggelizett, kávét ivott, megtalálta a zokni párját, elmosogatott, és még egy régi esőkabát is előkerült a beépített szekrény legalsó polcáról egy dobozból. Most már jöhet a Bibliaolvasás: Jenő felüti a Szentírást Pál apostol Filippiekhez írott levelénél, majd pár másodperc múlva bezárja, cipőt húz, és már kattognak is az ajtón a zárak.

„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!” – ismétli el a lépcsőházban félhangosan az olvasott mondatot, ez mindjárt arcára is varázsolja azt a sajátos, kiismerhetetlen mosolyt, amiről mindenki ismeri.

„Ez ismét egy szép nap lesz” – gondolja ugyanezzel a mosollyal kilépve a zuhogó esőbe, de ugyanezzel a mosollyal fut vissza az első utcasarokról úgy, hogy két biciklis fiú majdnem elüti, és egy busz is hatalmasat fékez a csúszós talajon miatta: egy apróságot ugyanis otthon felejtett – a dossziét, amit tegnap hazavitt a munkából.

folyt. köv.